„De én mindig veled leszek, mert Te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem,
és végül dicsőségedbe fogadsz” (Zsolt. 73,23-24)

1980-ban születtem Budapesten. 2013. óta élek Svájcban. Férjemmel és két gyermekünkkel Adliswilben lakunk. Sámuel 8 éves, Virág 3 éves, mindketten Svájcban születtek.
Mióta itt élünk otthon vagyok a gyerekekkel, Svájcban nem dolgoztam. Magyarországon még korábban a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökségnél majd a Richter Gedeon Gyógyszergyártó cégnél dolgoztam, 2003-ban végeztem a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen. Nem vallásgyakorló családból származom. Édesanyám mesélte, hogy dédmamám pólyás koromban titokban vitt el a templomba megkereszteltetni. Templomba nem jártunk. Esküvő, temetés, és persze Jézuska, aki karácsonykor hozza az ajándékot – wnnyi volt számomra igazából az egyház. A nyári szünetet öcsémmel a nagymamámnál töltöttük. Esténként lefekvés előtt a dunyha alatt mondtuk el a Miatyánkot, így tanultam meg nagymamámtól ezt az imát.
Középiskolás/egyetemista koromban Pécsett voltunk osztálykiránduláson. Amikor beléptünk az egyik templomba, éppen gitáros misét tartottak. Az a légkör, ott akkor engem nagyon megérintett. Olyat éreztem, hogy de jó lenne egy ilyen közösséghez tartozni és milyen jó azoknak az embereknek, akik hisznek. Majd barátnői unszolásra 2011. környékén, 30 éves fejjel részt vettem egy Keresztkérdések nevű bibliasorozaton a budapesti Szemeretelepi Református Gyülekezet szervezésében, ahol meggyőződtem arról, hogy van, létezik Isten. A bibliasorozat befejeztével az ottani bibliakörbe kezdtem el járni, ahol nemcsak Isten mindenhatóságát, hatalmas szeretetét tapasztalhattam meg, hanem azt is, hogy van egy közösség, ahova jó tartozni. Kisfiamat, Samut itt kereszteltettük meg 2015-ben.
Miért vállalom a presbiterséget? Mit jelent nekem ilyen módon Istent és a közösséget szolgálni?
Nagyon megtisztelő volt a felkérés, de picit félve mondtam igent. Sűrűek a hétköznapok, a már nem olyan pici gyerekekkel is… fogok-e tudni érdemben segíteni. De mivel annyit köszönhetünk ennek a gyülekezetnek, örömmel vállaltam el ezt a tisztséget és a vele járó feladatokat.

2016. második felében kezdtünk el járni a Zürichi Magyar Protestáns Gyülekezetbe. Örülök és hálás vagyok, hogy van egy olyan gyülekezet, ahol a gyermekeim a saját anyanyelvükön hallhatnak Jézusról, hogy van gyermekistentisztelet. Örülök és hálás vagyok, hogy van egy olyan hely, ahol én és a férjem is hallhatunk Jézusról az anyanyelvünkön. Örülök és hálás vagyok, hogy az istentiszteleten akár csak egy órácskára is, de kicsit meg tudok pihenni, ki tudok szakadni ebből a rohanó világból, és elgondolkozhatok azon, hogy mi az igazán fontos. Örülök és hálás vagyok, hogy van egy olyan közösség, ahol gyermekeink más magyar gyerekekkel is találkozhatnak és ahol mi is tudunk pár szót váltani magyar családokkal, az idősebb korosztállyal. Örülök és szívből hálás vagyok, hogy Virágot itt tudtuk megkereszteltetni. Örülök és hálás vagyok, hogy ímmel-ámmal, de egyre gyakrabban, részt tudok venni a női körökön, a női hétvégéken, a bibliakörön. Mert feltöltenek ezek az alkalmak, hogy a mindennapi rutin dolgokat tudjam csinálni. Örülök és hálás vagyok, hogy idetartozónak érzem magamat/magunkat. Valahogy így távol Magyarországtól, a családtól és a rokonságtól ez a gyülekezet még nagyobb jelentőséggel bír számomra. És szívből szeretném, hogy ez így is maradjon, virágozzon ez a kis közösség az Úr
áldásával. Ebben szeretnék minden tudásom legjavával segíteni és köszönöm a férjemnek is, aki ebben támogat.

Zürich, 2022.01.09.