
Nevem Gémes Tibor (1976). Matematikusként végeztem Szegeden, jelenleg informatikusként dolgozom. Feleségem Xénia, három gyermekünk van: Mirjam, Vanda és Ábel. 2021-ben költöztünk St. Gallenbe, előtte Dunakeszin éltünk, ahol a Dunakeszi Református Gyülekezetbe jártunk, és presbiterként szolgáltam.
Bár régi református családból származom, hosszú útkeresés után találtam meg a helyem. A dunakeszi gyülekezetben konfirmáltam 2007-ben. Kálvinistának vallom magam, de nem tartom magam nyakasnak. Igyekszem folyton tanulni, olvasni, keresni. Azon igyekszem, hogy a hitem élő legyen, ne csak hagyományból és tradicióból álljon. A tradicót tisztelem, még szívesen gyakorolom is, a rítusok átsegíthetnek tépelődéseimen, de hiszem, hogy nem a tetteim és erényeim, hanem csak az isteni kegyelem vezet az üdvösségemhez.
Nagyon szeretek zenét hallgatni, zenélni és énekelni. Talán kétszer voltam a St. Galleni gyülekezetben, amikor Erika megkért, hogy gitározzak a templomi alkalmakon. Meglepődtem, de örömmel elfogadtam a felkérést, hiszen „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”. Aztán néhány hónap eltelt, és hirtelen itt találtam magam, hogy már presbiteri bemutatkozást kell írjak nektek. Így megy ez.