Női hétvége

Esemény részletei

  • szombat | 2020 szeptember 19. to vasárnap | 2020 szeptember 20.
  • Egész nap
  • Mattlistrasse 10, 6443 Morschach

Női hétvége

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén szeptemberben is lesz lehetőségünk kicsit kiszakadni a hétköznapokból, és kikapcsolódni, beszélgetni, énekelni, imádkozni.

Most új helyet találtunk, amely még meghittebb és természetközelibb, mint ahol eddig tartottuk alkalmainkat, s jó idő esetén akár egy kis kirándulást is tervezhetünk.

A magasból letekintve a Vierwaldstättersee-re, a meghívón található látványban lehet részünk, amikor majd sétára indulunk. 🙂

Erre a csodálatos helyre hívunk és várunk mindenkit nagy szeretettel egy női hétvégére, szeptember 19-20-án Morschachba, a Mattli Antoniushaus-ba.

Jelentkezéseket a címen fogadunk, érkezési sorrendben, amíg a szobák száma ezt megengedi.

15 db egyágyas szobát foglaltunk le, ebből 10 kisebb és 5 nagyobb méretű szoba áll rendelkezésünkre.

A konferencia ára szállással, étkezésekkel együtt 265 CHF a kisebb, és 275 CHF a nagyobb szobákban.

Akik hivatalosan is tagjai a Zürichi gyülekezetnek, és tagdíjat fizetnek, ebből az árból 50 CHF kedvezményt kapnak, vagyis kisebb szoba esetén 215 CHF-t, nagyobb szoba esetén 225 CHF-t kell fizetniük.

A konferencia árát a visszaigazolás után kérjük az alábbi számlára utalni:
Protestantische Kirchgemeinde Ungarischer Sprache Zürich & Umgebung
Zürcher Kantonalbank, 8010 Zürich
IBAN: CH05 0070 0110 0072 1809 7
Konto: 1100-7218.097

A megjegyzéshez írjuk be, hogy NŐI HÉTVÉGE

Örömmel várunk Mindenkit!