Másfél éve, Svájcba való kiköltözésünk óta vagyunk (férjemmel és kisfiammal) a St. Galleni Protestáns Gyülekezet tagjai.

Számunkra ez nem egyszerűen egy lehetőség, hogy havonta egy alkalommal magyar nyelvű istentiszteleten vehessünk részt, hanem sokkal több annál. Szerető, megértő, egymást lelkiekben is támogató és segítő kis közösségre leltünk. Hálásak lehetünk érte Istennek.

Bár létszámunkat tekintve mi vagyunk talán a legkisebb svájci magyar protestáns gyülekezet, istentiszteleti alkalmaink is havi egyre korlátozódnak, ezt mégis ellensúlyozza lelkészünk, Hieble Erika odaadó munkája és a gyülekezet tagjainak elkötelezettsége. Kis közösségünk a bibliai mustármaghoz hasonlóan növekszik, mivel szívvel-lélekkel ápoljuk.

Nagy örömmel nézek szét mindig közöttünk: a biztonságot, nyugalmat nyújtó idősebb tagok mellett egyre több kisgyermek vesz részt szüleivel együtt alkalmainkon. Az óvodáskisiskolás korosztályt is megszólítja Erika, bevonva őket az istentisztelet rendjébe. Életkoruknak megfelelően vállalnak felolvasást, kisebb szerepek eljátszását, amivel ráhangolódhatunk az aznapi prédikációra. Nekem, mint anyukának ez különösen fontos.

Alkalmainkat idéntől egy gyülekezeti tagokból álló kórus is színesíti. A kórus karnagya Hieble Erika, tagjai: Farkas Anna, Gombos Andrea, Gombos József és Bogár István. A kórust a 12 éves Bogár Márton kíséri zongorán. Középkori és modern egyházi, többszólamú kórusműveket és kánonokat énekelnek. A teljesség igénye nélkül említeném a taizéi énekek közül a Per Crucem többszólamú darabot, vagy egy afrikai Mashiti című kórusművet. Úgy gondolom, az énekléssel az egyik legerősebb eszközt használjuk, amivel az emberek érzéseire lehet hatni. Amikor énekelünk, akkor is Istent dicsőítjük. Isten áldja az énekkar szolgálatát.

Márciusi alkalmunkat a forradalomra való megemlékezésként versmondással és spontán lelkesedésből fakadó Kossuthnóták éneklésével zártuk. Megható volt számomra, ahogy a Nemzeti dal hosszú versszakait felállva, kokárdával a mellkasunkon szavaltuk, a gyerekek többsége is kívülről tudta már a verset.

Istentiszteletek után a közösségi teremben összegyűlünk beszélgetni, még egy kicsit egymás társaságát élvezni.
Havonta legalább egyszer a táncoslábú gyülekezeti tagok moldvai magyar táncházat is tartanak. Ez is összekovácsolja közösségünket.

Számomra 2016 első félévi gyülekezeti életünk megkoronázása a Schloss Beuggeni találkozó volt. Itt, a testet-lelket építő előadások és programok alkalmával megtapasztalhattuk, hogy milyen sok hasonló gondolkodású társunk él Svájcban. Felejthetetlen beszélgetésekben, egymásra-találásokban és élményekben bővelkedett számomra ez a hétvége.