Michna Krisztina

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5,7)

Sok évvel ezelőtt Édesanyám arra vállalkozott, hogy családunk valamennyi tagjáról ír egy jellemzést és egy jelképes történetet, egy-egy boldogmondáshoz kapcsolódva. Nyolctagú családunkban mindenkinek jutott egy igevers. Bemutatkozásomhoz azt a jézusi mondatot választottam, amit én kaptam: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”

Örültem a kapott igének, a hozzáírt soroknak, mert számomra a Szentírás legfontosabb szava ez: IRGALOM. Boldogok az irgalmasok, akik észreveszik azt, aki bajban van, akik másokhoz odahajolnak, akik meg tudnak bocsátani, akik feltétel nélkül szeretnek. Egész életemben ezt láttam és ezt tanultam szüleimtől és nagyszüleimtől egyaránt. Teljes szívvel fordultam mindig a kicsik, gyámoltalanok és elesettek felé. A szülői házban kisebb testvéreim felé, a gimnáziumi évek alatt a Debreceni Református Kollégium diákjaként egy nevelőotthon árvái felé, az egyetemi évek alatt, a budapesti teológia hallgatójaként súlyos beteg gyermekek és családjaik felé. Mindig megérintették szívemet azok az emberek, akik oltalmat kerestek.

A teológia elvégzése után, hat éven át szolgáltam gyülekezeti lelkészként, majd továbbtanultam, s először a Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem középiskolai vallástanári, majd a Semmelweis Egyetemen, mentálhigiénés és tereptanári diplomát. Ezután hívtak meg lelkigondozó-kórházlelkésznek az akkor egyházi kézbe került Mosdósi Tüdő- és Szívkórházba, ahol hat évig szolgáltam főállásban a szenvedők – gyermekek, felnőttek, idős otthon lakói ‒ és a mellettük dolgozó nővérek, orvosok között. Itt ismerkedtem meg Dr. Major Tamással, akivel 2007. júniusában kértük Isten áldását közös életünkre. Esküvőnkön Nagyapám, Dr. Ablonczy Dániel hirdette az igét, s alapigéje Ruth könyvéből ez volt: „Ahova te mész, odamegyek én is…” Elkövetkező éveinket meghatározta ez a vallomás. Pár évig Mosdóson laktunk, a kórházat körülvevő csodálatos ősparkban, szolgálati lakásban. 2009-ben megszületett kislányunk, Jázmin Anna, 2010-ben pedig kisfiunk, Tamás Dániel. 2012 májusában férjem kapott egy állásajánlatot, Bad Fallingbostelbe hívták dolgozni, így Németországban éltünk két évig, majd 2014 nyarán az uznachi Spital Linth ajánlatára igent mondva, Svájcba költöztünk. Ahova ő ment, követtem én is.

A gyermekek nevelése mellett ez idő alatt készítettem el doktori értekezésemet, melyben a kórházi lelkigondozás során megszerzett tapasztalatokat és tudást kívánom továbbadni az utánam következőknek. 2015. októberében kaptam lehetőséget arra, hogy a doktori szigorlat alkalmával számot adjak tudásomról, és megvédjem téziseimet.

Számomra különleges ajándéka Istennek, hogy éppen akkor, amikor azon kezdtem gondolkodni, hogy szívesen szolgálnék újra, lehetőség nyílt Zürichben a lelkészi szolgálat végzésére. Egyelőre kisgyermekeink miatt bizonyos időbeli korlátok között, de szívvel-lélekkel szolgálok. Köszönöm az utat mutató Istennek és az engem felkérő gyülekezetnek a lehetőséget, melyet – bár 40 km-nyi távolságból, ‒ de bizakodva fogadok el, azzal a reménységgel és igyekezettel, hogy a rajtam könyörülő Isten irgalmát valamilyen módon továbbadhatom. Isten áldása kísérjen minket közös utunkon!

Dr. Michna Krisztina

7