Hieble Erika

Hieble Erikának hívnak, református lelkipásztor vagyok. 1977-ben születtem Budapesten, s szinte „belenőttem” a Salétrom utcai gyülekezet gyermekistentiszteleteibe. Ott szerzett élményeim máig is meghatározó nyomot hagytak életemben. Tanulmányaimat a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában végeztem, majd egy évig Németországban éltem. Teológiát 1996-2001-ig a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanultam. Ez idő...

Szántó András

Bemutatkozás – Miért lettem presbiter? A pünkösdi beiktató istentisztelet előtt dr. Michna Krisztina nagytiszteletű asszony megkért, hogy a gyülekezet előtt röviden mutatkozzak be, és mondjam el, miért is vállalom el azt a tisztséget? Az ott elhangzott gondolataimat szeretném most is elmondani az olvasóknak. 1959-ben születtem Budapesten. Ott is szereztem gépgyártástechnológusi...

Gajdos Imre

Jenei András

Erdélyben, Nyárádszeredán születtem 1976-ban, ahol nagyapám református lelkész volt és ahol sok időt töltöttem gyermekkoromban. Kolozsváron nőttem fel és itt jártam ki az összes iskolát az óvodától az egyetemig. A Kakasos templomban konfirmáltam és a mai napig ezt a templomot érzem lelki otthonomnak. Végzettségem szerint matematika tanár vagyok, de röviddel...

Dudás Levente

A Partiumban, Nagyváradon születtem 1976-ban, felmenőim közt évszázadokon keresztül voltak református lelkészek es püspökök Erdély-szerte. Elemi iskolaimat Nagyváradon magyar iskolában végeztem, családi szálak már az 1940-es évek óta fűztek Baselhez, így hivatalos meghívással 1986-ban kerültem szüleimmel Baselbe. Itt érettségiztem es végeztem az orvosi egyetemet. 2001-ben államvizsgáztam es doktoráltam, 2011 óta...

Gombos József

Gombos József vagyok, fizikus. 1978-ban születtem Zilahon, s Ady Endre hepehupás vén Szilágysága mindmáig meghatározó eleme az életemnek. Orvosi Fizika szakágon diplomáztam Kolozsváron – optikával, képalkotással és mikrostruktúrákkal foglalkozom. A munkám sok változást hozott az életünkbe, többek között így kerültünk Svájcba is. Ugyancsak a munkám révén több mint ötven országban...

Meszlényi Ria

Borsos Elek

Dorgovics Egon