Határon inneni és túli gyülekezetek találkozója

Az esemény részletei

  • szombat | 2016 September 24. - vasárnap | 2016 szeptember 25.
  • Egész nap
  • Kirche Letten, Imfeldstrasse 51. Zürich

Három gyülekezet találkozására kerül sor 2016. szeptember 24-25-én Zürichben. A Zürich-Wipkingeni Református Gyülekezet nevében Elke Rüegger-Haller lelkésznő hívta meg a Zürichi Magyar Protestáns Gyülekezet tagjait erre a szép hétvégére, melyet a Göncruszkai Református Egyházközség tagjainak látogatása tesz még színesebbé.

Göncruszka egy kicsi magyar falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mintegy 650 fő lakja csupán. A szegénységből és a nyomorból kiutat keresve évekkel ezelőtt Sohajda Levente református lelkész vezetésével egy méhészetet alakítottak ki és elkezdtek mézet termeszteni. Ma már több országba is exportálják az édes csemegét, s az ebből befolyó pénzből támogatják a “Tálentum” tehetséggondozó általános iskola tanulóit. Így nyílik lehetőség arra, hogy ezen a szegény környéken élő kisdiákok: magyarok, romák és árva vagy gondozott gyerekek közösségben érezhessék magukat, nyelvet tanulhassanak és naponta háromszor élelemhez juthassanak.

A wipkingeni és a göncruszkai gyülekezet évek óta testvérkapcsolatban áll egymással. Sokan kóstolhatták már azt a finom mézet, amelyet a göncruszkaiak készítettek, s szívesen osztanak szét a svájci magyarok között is. Tiszteletre méltó vállalkozás, hogy a wipkingeni lelkésznő csak azért, hogy a magyar gyülekezet tagjait megérthesse, velük beszélgethessen, megtanult magyarul.

Szeptember végén velük találkozhatunk tehát.

Szombat este 17 órától Kövecs Ágnes zongorista ad jótékonysági koncertet, s a bevételt a göncruszkai „Tálentum“ iskola javára fordítják.

Vasárnap 10 órától családi istentiszteleten ünnepelhetnek együtt kicsik és nagyok, majd részt vehetünk a szeretetvendégségen, és a táncházban vidám muzsikára járhatjuk a táncot. (A Zürichi Magyar Protestáns Gyülekezet tehát szeptember 25-én közösen ünnepel a fent említett közösségekkel, s a Helfereiban nem tart délután külön istentiszteletet, hanem a Kirche Letten-be várja híveit délelőtt 10 órától.) Különleges lehetőség ez az alkalom magyarok, svájci magyarok és svájciak találkozására, beszélgetésre, együtt gondolkodásra. Bárcsak sokan ott lennénk, szemünk látná a rászorulót, kezünk segítene, s Isten áldását együtt megtapasztalnánk! Nagy szeretettel várunk mindenkit!

Helyszín: Kirche Letten, Imfeldstrasse 51. Zürich